Havasvég tetején lakik rég egy rémszarvas legény.
A szürke patás csak ő húzít szánt,
senki más lehet.
Ó,
lehet tény,
szalad vágtat az égen, bárhogy fúj a szél.
Se sokka,
se sár,
jó vöröstől le az orra már,
mert játékország szíveméjén folyton hul a gógy.
Elkél hát egy hosszú orkosság,
bár csak látná tél a fó és húzna gyorsan rá,
még tél előtt egy szarvas fölpedő.
Jön a szán,
csupa fény,
s miután
lefékez a ház tetején.
Nagy kutatás,
a jel,
hogy megjött szürke patás,
csak egy perc,
amíg vár,
hogy a sákot bedobja a téla,
most ova száll a téli tájon át,
bár gyúzza húzat a nóziát.
Szín folyton hul a gógy,
elkél hát egy hosszú orkosság,
bár csak látná tél a fó és húzna gyorsan rá,
még tél előtt egy szarvas fölpedő.
Jön a szán,
csupa fény,
s miután lefékez a téli tájon át,
bár gyúzza húzat a nóziát.
Fója szél,
se saka, se sán, jó vöröst tőle az orra,
már jön a szán,
csupa fény,
s miután
lefékez a ház tetején.
Nagy múltatás,
a jel, hogy
megjött szürke patás, csak egy perc,
amíg vár,
hogy a sákot bedobja a téla,
most ova száll a téli tájon át,
bár gyúzza húzat a nóziát.