Pedro kocsmájában sápat lámpa ég,
a rumos pohara már előttem most ég.
Matróz Fernando a nevem,
ki szívét elvesztette,
züllött lett az életed.
Az eszem elvette a lányt,
csupa báj,
raffinált,
hangja lágy a muzsikát.
Nem kell néki ténysem, hímánt,
nem kell néki luxusház,
szíved csak is egyedül.
Fernandora vár!
Izzad a levegő,
amikor pedrókos vályában léptem,
egy szívan és egy viszkégy a tízben,
egy gyönyörű nő a sarokban állt.
Én is itt néztem,
hogy van enneki pali,
nem is kérdem,
inkább a búrtozóda léptem,
és még egy kört gyors kikértem.
Szigány adja a dagyázba,
hozza a gitárt,
én ehhez értek csak a kimaradást.
Minek ez a csaj,
győnne egyet,
de majd más,
rafinált és mocskos,
velen nincs bírás.
Na de kerek az a búrlat,
ne somé' sem tagadás,
soha lépjél oda,
nehogy elvigyel valaki más,
te a dizsúbi mudere, tudtál lám, nozat, anapá!
Nem értem, mit mondok?
Az eszem elvette a lányt,
csupa báj,
raffinált,
hangja lágy a muzsikát.
Nem kell néki pénz sem,
gyémánt,
nem kell néki luxusás,
szíved csak is egyedül,
Fernandora vár.
Mellettem húzzák most a kedvenc dalomat,
fájdalomról szól, s a szívem megszakad.
Hiltott szerelem volt a miénk,
elhittem,
hogy csak a miénk,
így hát tovább viszom én.
Az eszem elvette a lányt,
csupa báj, raffinált, hangja lágy a muzsikát.
Nem kell néki pénz sem,
gyémánt,
nem kell néki luxusás,
szíved csak is egyedül,
Fernandora vár.
Az eszem elvette a lányt,
csupa báj,
raffinált,
hangja lágy a muzsikát.
Nem kell néki pénz sem,
gyémánt, nem kell néki luxusás,
szíved csak is egyedül,
Fernandora vár.