Mindenki vegy elő a telefonját!
És világítsuk be az éjszakát!
Világítsunk mindenki! Látni akarom,
hogy mennyien vagyunk!
Csak most fogom fel úgy hiszem,
mikor életem már éjviszel,
és nem fogod rég kérkezem,
hogy nélküled nem létezem.
Nekem te burkál a pént a kép,
de a gyerek látod félél év.
S mikor elkövett már száz kibár,
megint téged hív és rám kiállt nagy a föld,
hogy az ég,
és nem vagy itt velem, csak a szó nem elég.
Fogd a két kezem, kicsit ott vagyok még,
de gyermeked már ég, s akit bán a világ.
S hiszem, hogy én vagyok,
akit óvnak égi angyalok.
Ne a bánatér vagy támadás,
már csak árnyékod, mint semmi mást.
Van olyan, hogy sebzett ló leszek,
és vágtam sűrű erdőn átvezem.
Ha nincs se úgy, se fél, se gíd,
akkor hangom újra téged hív,
nagy a föld,
nagy az ég,
és nem vagy itt velem,
csak a szó nem elég.
Gyere, fogd a két kezem,
kicsit ott vagyok még,
de gyermeked már ég, s akit bán
a világ.
Mikor úgy érzem, hogy
hős vagyok,
és az élet engem bánt,
megint rám köszönnek hajnalól,
és megint szükségem van újra rám.
Nagy a föld, nagy az ég, és nem vagy itt velem,
csak a szó nem elég.
Gyere, fogd a két kezem, kicsit ott vagyok még,
de gyermeked már ég, s akit bán
a világ.
Nagy a föld, nagy az ég,
és nem vagy itt velem,
csak a szó nem elég.
Gyere, fogd a két kezem,
kicsit ott vagyok még,
de gyermeked már ég, s akit bán a világ.