Szél szárnyán jöttünk, mint a kék madár,
és gyermek lett a lényünk.
A
föld ránk várt,
kaptunk szívet és hazát,
de ellobbant a fényünk.
Mondd, hol van már?
Mi szép volt a gyermek messze rég,
s a felnőtt most nem télt hazamér.
Volt száz nyár,
láttunk álmot és csodát,
és voltunk annyi minden.
Sírtál már, és sírtam sok-sok éjszakán,
de még sincs béke ittben.
Mondd, hol van már?
Mi szép volt a gyermek messze rég,
s a felnőtt most nem télt hazamér.
Mit ér, hogy a szívem most is ver,
és dobbant,
ha senki nem felel.
Hiszen még,
és tudom,
megtalálnak majd,
hiszen rég minden csak hozzád van.
Volt úgy bár,
hogy hittük,
nem lesz több határ,
az égig már elértünk.
De új nap kér,
s átért minden új remény,
s a fényében elég tűnk.
Mondd, hol van már?
Mi szép volt a gyermek messze rég,
s a felnőtt most nem télt hazamér.
Mit ér, hogy a
szívem most is ver,
és dobbant,
ha senki nem felel.
Hiszen még,
és tudom,
megtalálnak majd,
hiszen rég minden csak hozzád van.
Mit ér, hogy a szívem most is ver,
és dobbant,
ha senki nem felel.
Hiszen még,
és tudom,
megtalálnak majd,
hiszen rég
minden csak hozzád van.