Hogy fura fog, hoztu én szakányt,
A dokonak, a legik azonák előre tudta,
Ő lett behullva.
Savanyú bűz varja a szemem,
Besarazott hangurkereket fézelépek,
Nyomattó évek.
Mit kaért,
oly mélyen
alkatott mándét?
Nem tudom,
hogy van, hogy nem unytak meg még.
Gyermekek,
töljenek minden álmot szét,
Semmire,
ha semmi, az nem lehet mentség.
Valami van, nem megy a minő,
szögít a gáz, Hogy a levegő főben érjen,
vakít a fényed.
Borígaláz, kiborít engem,
hidegleg,
Ez a szerelem,
semmi nem kell,
Törnyörgömbe el.
Elmegyek,
ennyi és nem több, így van szét,
Kettesen,
veszteni nem tudsz úgy semmi.
Mit kaphet,
szóra sem
érdemes a szó,
Meg lehet,
tegnaptól egyszer sem volt jó.
A számat nagyon ugyán, eltalálhatnak,
Ugyan, ha nem szüktek még, sétítünk.
S alhatatlannak,
ahogy azt megszoktad már,
Újra minden nap,
tárgy az emeletén,
Egy kicsás képeska.
Leírt nekem,
én rosszakaptanak,
Szerelmeim,
ugyan olyanok minden héten,
Velem az élem.
Törődveném, ha hiszed a kezed,
Öröke szűz szervezetet, egyre rég nem bírom,
De légy a sírom.
A titkaim,
oly mélyen adhatok már vég,
Nem tudom,
hogy van, hogy bemuntak meg még.
Gyermekek,
törjenek minden álmot szét,
Semmire,
ha semmi az nem lehet benség.
A szavak nagyon ugyán,
eltalálhatnak,
Ugyan, ha nem szüktek még, sétítünk.
S alhatatlannak,
ahogy azt megszoktad már,
Újra minden nap,
tárgy az emeletén,
Egy kicsás képeska.
A szavak nagyon ugyán, eltalálhatnak,
Ugyan, ha nem szüktek még, sétítünk.
S alhatatlannak,
ahogy azt megszoktad már,
Újra minden nap,
tárgy az emeletén,
Egy kicsás képeska.